Sziasztok!

Beugrott este, amikor már befejeztem, hogy nem szép dolgot műveltem veletek. Mert a szavazásra tett javaslatomban kijelöltem öt fix pontot, ami számotokra a csúcs lehet, / csak javaslat volt /, magamnak viszont fenntartottam a "műsorváltoztatás jogát". Namármost: először is, tegyetek ti is javaslatot az öt legfontosabbra. Másodszor: rögtön megjegyeztem, hogy olyan űrlap is jó lenne, ami üres. Harmadszor: nem "szabály", hogy nem szabad a tudatnak fókuszt adni. Mert lehet adni, ha érzed, hogy kell, mert kapaszkodó kell, és akkor majd lesz mit elengedni. Pontosan ez a legérdekesebb pont. Vannak meditációk, aminél adunk tárgyat a tudatnak, és vannak, amelyeknél nem. Osho írja, hogy csak az érett gyümölcs esik le a fáról...

Másik kérdés, ami beugrott a meditációval kapcsolatban, hogy egy rövidke megjegyzést hallottam egyszer arról, hogy a nyitott szemes meditáció veszélyes. Magyarázatot nem, csak intelmet. Miért veszélyes? Mert összekeveredhet a kint és a bent, a személyiség-határokat túl gyorsan és intenzíven oldja. Aki pedig erre nincs felkészülve, az nagyon pórul járhat. Belebolondulhat.

Az előző résznek az lett a címe, hogy felszín. Vagyis foglalkoztat a mélységek kérdése. Mi van befelé, és mi lehet kifelé? Próbáljuk meg a befelét. Egy csomó állítást találhatunk magunkról. Honnan vannak? Anyukánk adta, és megtetszett? Könyvtárban olvastuk, és megtetszett? Szeretőnk adta, és megtetszett? Is - is. Ha régebben gyáva voltam, de most már bátor, akkor mi van? Ha régebben feleség voltam, de most szingli, akkor mi van? Ha régen óvodás voltam, most meg öregasszony, akkor mi van? Ha régebben férfi voltam, most meg nő vagyok, mert átoperáltattam magam, akkor mi van? A nevem vagyok? Leánykori név, asszonynév, felvett név... A nevem se vagyok. Hát akkor mi? Udvariasabban: ki? Elmúltak korszakaim, elmentek társaim, sejtjeim lecserélődtek... mit őrzök olyan eszelősen? Ha meg elengedek mindent, mi marad? Semmi. Ez durva... A reklámban egy helyes bácsi mondja mostanában, a fülembe cseng, hogy "kár, hogy a régi jó dolgokból nem marad semmi". A tényt már feismerte, de sajnálja! Vagyis valaminek kellene lenni, mert az üresség elviselhetetlen. Egyszer, amikor nagyon kiürültem, pontosan az a kép ugrott be, hogy "az alján lötyög valami", így, szó szerint. Ezek után vagy fölfedezem azt, hogy mi maradt ott, vagy megint teljesen meg fog telni... Mint ahogy a repülő húzza a csíkot maga után: a levegőben lebegő apró porszemek állnak össze nagyon is látható dologgá.

Egy tündéri nő előadásán hallottam, hogy ha egy hallucináló, téveseszmés beteg jobban lesz, mert ezek megszűnnek a fejében, akkor unatkozni kezd. Kísérletben vizsgálta a dolgot. Pszichiáter az illető / nem magyar /, még mielőtt leharapnátok az orromat. Akkor is már teljesen el tudtam fogadni, hogy ez így lehet, de nemrég illusztrálta az egyik ismerősöm. Van "valakije" beépülve hozzá, tudja, hogy azóta beteg, amióta társbérlője van, de már nem is szeretne tőle megválni. Erre varrjál gombot...! / Az előadó neve olyasmi volt, hogy fehér, vagy tiszta... /

A felszínről való csúszkálás le s föl egy szokássá válhat, merthogy mindenben benne van minden, ez a tudatnak egy mozgási iránya. / A másik szétnéz, és felsorol, egymás mellé állítja a dolgokat, úgy, mint a mesekönyvek - lehet írni gyönyörű mesekönyveket. / Két féle megismerési mód. Cseppben a tenger... igaz? Kinek melyik esik jól...

Nem szabad lezseren átugorni a másik irányt, a kifelét. Mi is van kívül? Pl. a lakásom - habár már vagy tízszer költöztem. Egy fasor, igaz, hogy elkorhad, kivágják, újat ültetnek. A hazám - a határok örökre szólnak? Európa, a kontinensek, a Föld, a Nap... Amit úgy élek meg, hogy kívül van, az valóban van? Ezt az aprócska kérdést az idő és a változás fogalmával próbáljuk megoldani. Ez is elég durva. Pedig káprázat, a tudat szülötte. Vagyis van is, és nincs is. S a tudat  bármit szülhet, a tudat maga a Jóisten. A Teremtő. A közösségi tudat energiája ráadásul összegződik, és önállósítja magát. Tükörkép. A közösség önismerete. Ez az én válaszom. Dobd el, ha nem tetszik. Így a Jóisten egyszerre van is, és nincs is, kint is van, és bent is. A vallásos gondolkodásban tipikus ez a dilemma, hogy a Jóisten hol található. És vagy azt válaszoljuk, hogy valahol "kint", fönt, másik dimenzióban, létsíkon, stb, vagy azt, hogy "bent", a szívünk mélyén, vagy azt, hogy "mindenben", a sokistenhit szerint... A korábbi közösségek tagjai fejletlenebb egóval éltek, jobban össze is tartoztak. Az újabbak egója - öntudata - erősebb, egy istenük lett. Ma ott tartunk, hogy már "ego" márkájú szabadidőruha is van, szerintem tömegek egója válik "túléretté", és ezzel együtt terhessé, miközben a buddhizmus terjed, és nő a vágy a spiritualitásra. A Földnek nagyon is fontos lett az önzés feladása, és az egymásratalálás. 

Az a Jóisten, amit a tudatod középpontjába állítasz. Ha magát a tudatot állítjuk középpontba, akkor az a Jóisten: a tudatunktól függetlenül létező szubjektív valóság... vagy a tudatunktól függő objektív valóság... / Dupla csavar! / Annyi energiája van, hogy alakítani képes minket. Kommunikál velünk. Interaktív a kapcsolatunk. Formál minket, és formáljuk őt. Vagy nem...? Egyirányú a kapcsolat? Csak ő formál minket? Totális a függésünk? Beszél hozzánk, és mi beszélünk hozzá. Imádkozunk. Vannak kicsi kapaszkodók, és óriásiak. Mert kapaszkodók nélkül nem lehet élni... A legszebb és legjobb oldalunk, amit szeretnénk megvalósítani, de még nem megy, az az isteni. Haladunk felé... A sötétebb valónk, amit szeretnénk elfelejteni, de nem tudunk, az a mi poklunk. Jobban tennénk, ha szembe néznénk vele. Nem azt mondtam, hogy éljünk Isten nélkül, és nem azt, hogy az egónk nélkül. És nem azt mondtam, hogy éljünk Istennel, és éljünk az egónkkal vígan. Hanem azt, hogy tudjuk, hogy ezek választások, bármikor felülbírálhatóak. S hogy az életünket azzal formáljuk, amit a tudatunk fókuszába állítunk.

Most pedig ki fogok menni a piacra, és a tudatom fókuszában a bevásárlás lesz. Fél óráig.