Sziasztok!

Nincs semmi baj, ne féljetek, de történet az van. Arról, hogy tudjuk-e, mit gondolunk. / Pontosan így kérdeztem nemrég, hogy tudjátok-e, hogy mit gondoltok... Furcsa kérdés, ugye? / Emlegettem egyik nap, hogy a halál balról jön. Gondolom, jó alaposan megijedtem, amikor egy motoros aznap a bal hátsó oldalamról előkerült a kereszteződésben. Akkor utána biztosan felülvizsgáltam ezt a tételt, és úgy sikerülhetett, hogy nem balról jön. Nem úgy, hogy nem jön, hanem hogy nem balról, hanem jobbról. Két nap múlva szintén a zebrán, ahogy megállva átengedett egy autós, utána mögötte párhuzamosan előugrott egy motoros, és szerencsére elvágtatott mögöttem, de éreztem a melegét, az érintését. Jobbról.

A gondolat ereje óriási. Most már azon is elgondolkodtam, hogy egyáltalán miért történt ez a két eset, és megfejtettem. Ugyanis nemrég apukámról elmondtam, hogy visszaemlékezéseket írt számítógépen a betegsége idején... Hibás összeköttetést hoztam létre. Hiszen én nem emlékekről írok, csak véletlenül, néha. És nem vagyok beteg. És nincs visszaszámlálás. Vagyis van,  mi is minden nap levághatunk egy csíkot, mint a kiskatonák... de hát ez nem szövi át a gondolatainkat. Vagyis ez az emlék, és ez az emlékezés még túlságosan élénk. Sajnos, így van.

Nem azért írom a blogot, hogy panaszkodhassak, vagy henceghessek! Hanem azért, hogy elmondjam, hogyan próbálom megfejteni a sorsot. Úgyhogy már el is felejthetitek a történetet, csak azt ne felejtsétek, hogy ébernek kell lenni, tudni, hogy mi is van velünk...

A címem vadalma. Ez a virágterápiás szerek között a megtisztulás cseppje. A felhasználó-nevem vadkörte, csak úgy viccből, a párom javasolta. A képtáram neve pedig vadrózsa: ez szintén egy virág-eszencia, a rezignáltság és közöny gyógyszere. Jól összeálltak, helyesek... Ezek mondjuk tudatos választások voltak, de amikor el kezdtem mániákusan új postafiókot keresni az interneten, pedig már volt egy, és két hétig nagyon kutattam, akkor magam sem értettem, hogy minek ez nekem, és miért csinálom. Csak kerestem. Rá is találtam erre, ahol most írok, és egyszercsak látom ám, hogy "egy perc választ el a blogírástól, irány blogolni". Fél perc alatt döntöttem, hogy ez nekem kell, és már regisztráltam is. / Akkor égett oda a csülök. / 

Vagyis a két hétig tartó keresés alatt próbáltak meggyőzni odafönt, hogy haladjak már ebbe az irányba, és képzelem, hogy ujjongtak, amikor látták, hogy megértettem a parancsot...!

Na ezt szerettem volna elmondani. Néha sikerül elcsípni, hogy egy történésben mi a szellemi. A lelki és a testi már megy. De egyszerre a három még nem.

Ha érdekelne valakit, hogy szerintem melyik poszt lett jó, azt válaszolnám, hogy a "ma". / Pedig az a legrövidebb. / Mert a hétköznapi és a szellemi élmények találkozásának pillanata átjön rajta.

Elköszönök fájó szívvel... de jó kis programom lesz! Csá!