Sziasztok!
Szombat reggel van. Sőt hajnal, így várható, hogy aranyat lelek... De mielőtt elintézek tizenhárom dolgot, és még kettőt, leírom, ami összejött.
Olvastam az egyik helyes kis blogban, hogy a tematikus naplók hibája, hogy nagyon lerágnak egy csontot. Elgondolkoztam, hogy ez a veszély engem is fenyeget, mert mindig a "lényegről", a végső tanulságokról szeretnék írni, de úgy, ahogy azok a hétköznapokban megjelennek. Az pedig mindig más! Ezzel a veszély el is hárult. Bocsássatok meg, ha ismétlésnek tűnnek egyes gondolatok, mert ez az oka. Nem haladok valahonnan valahová, és majd egyszer célba érek, hanem megállok, és körbenézek. / Körbeforgunk... Na tessék, itt van rögtön egy ilyen.../
Szóval az elmúlt napokban kiélesedett számomra valami. Egy kérdés két pólusa, távolsága, szembenállása, s köztük az én helyem. A függésről volt szó az előző részben, s találkoztam két véleménnyel, amelyek a legtávolabbi pontokon állnak. Egyszerű: az egyik azt vallja, hogy függjünk csak bátran, mert függeni jó, a másik pedig azt, hogy ne függjünk semmitől, mert elviselhetetlen, és lehetetlenné teszi a megismerést.
És mit érzek én ez ügyben? Hogy egyik sem az enyém. A nem függő, csavargó álláspont jobban vonz, mint a függő, de mindkettőt csodálom, mert a saját pályáján tökéletes.
A nem függő mindentől és mindenkitől távolságot tart a földi viszonyok között. Közöttünk. Hiszen velünk van. A mi súlyaink az övéi is, nem tud átröpülni strandolni Hawaira a saját szárnyán... Vagy terülj asztalkámat csinálni, amikor rágondol... Bár szeretne. A szabadság illúziójában ringatózik. Holott tudomásul kell vennie, hogy a szabályok, amikben itt élünk, rá is vonatkoznak, a kötöttségek léteznek, és egyet tehet, hogy megvizsgálja, mit akar betartani, és mit nem. Nem hiszem, hogy az lesz az egyenleg, hogy semmit. Vagy ha semmit, akkor nem marad tisztelet és szeretet és elfogadás és tolerancia és megértés és együttérzés irántunk, senki iránt... az pedig nagy baj.
De a függő számára a függés olyan alapélmény, hogy nem is vitathatjuk, hogy kell-e. Komoly indulatokat és érzelmeket vált ki már a kérdésfeltevés is. Így a Hawaira röpülés és a terülj asztalka gyártás lehetőségét meg sem vizsgálja, mert az a kör, amiben mozog, tökéletesen működik.
Az új iránti vonzalom sőt vágy sőt kényszerűség akkor tör rá az emberre, amikor elérkezik a saját határaihoz, magyarul "nincs tovább", muszály új utakat és lehetőségeket találni, mert az addigi nem működik már. Ezzel nem minősítem sem a régit, sem az újat. Egyszerűen felfedezés. A szellemi úton lépkedők sokszor esnek abba a csapdába, hogy ők többek lettek, magasabban járnak, és így tovább. De aki harmónikus közérzettel él, nyugodt lehet, hogy jól csinálja azt, amit csinál. Csak arról beszélek, hogy ha megbomlik az egyensúly, és változásra ösztökél valami, akkor nem szabad ellenállni.
Így hát egyszerre sorolom magamat függőkhöz és szabadokhoz, illetve egyikhez sem. Katasztrófális, ugye? Érthetetlen? Nem átélhető? Nektek az, ha közel akarjátok érezni magatokat hozzám, nekem az, ha nem akarok egyedül lenni. Helyettetek nem nyilatkozhatom, a magam nevében igen: egyszerre vagyok veletek és nélkületek. Már írtam róla, hogy a filmek főhősein épp úgy sírdogálok, mint a közvetlen életem szereplőin. Minden dráma.
Remélem, használható ez a töprengés. Vannak útszakaszok, amiken nagyon-nagyon nehéz túljutni, és nagyon egyedül van az ember. Azután visszatalál, de már semmi sem ugyanolyan.
Az elmúlt héten alaposan két tűz közé kerültem. Pontosan ez a dilemma öltött testet. Nem szeretném elmondani a történetet, de így is érthető lesz: egyszerre haragítottam magamra főnököt és beteget, miközben csak egy dvd-re vágytam, filmklubhoz. Nagyon szomorkodtam. A haragítás és a dvd-hiány miatt is. Eltelt pár nap, és lám-lám, mi történt: küldött nekem a sors egy dvd-t, vetíthetünk. Ugye csodálatos?
Egy másik téma várja, hogy leírjam, de most nincs időm, mert mosni, főzni, takarítani kell, és piacra menni, hála Isten, mert azt nagyon szeretem. Rengeteg új hagymát, paradicsomot, petrezselymet fogok látni, gomba és banán hegyeket, káposztákat, paprikákat és sárgarépákat. A húsok nem tudnak magukkal ragadni, de a túró, tejföl, sajt és vaj igen. És titeket?
