Sziasztok!
Amikor el kezdtem írni, az első mondatom az volt, hogy ne skatulyázzunk be engem, és hogy ebből rögtön baj lesz. Eltelt egy kis idő, és oldalt a blog-ajánlóban megjelent a pszeudó zen történet, Mester és Titok Tóni beszélgetései. Beleolvastam, és elképedtem, hogy mennyire hasonló a szándéka az enyémhez: spontán átélés, definíció nélkül, ezekből születő spirituális élmények... Őneki már van skatulyája, "vallásos anarchizmus". Nem tudom, ő adta-e magának, vagy adták neki? Az a baj, hogy a szavakhoz minősítések tapadnak, előítéletek, vélemények. Máris nem arról szól, amihez rendelik. Csak úgy jó a megismerés, ha közvetlenül a tiéd.
Én nem akarok skatulyát. Nem azért emlegetem. / Csak feltűnően hasonlít, és túl pontos a találat, hogy odakerült./ Hanem azért, mert ez a meghatározás megint azt a kívánságot tükrözi, hogy soroljuk be valahová. De őt nem lehet besorolni, vagy nem akar besorolódni, elköteleződni, "senkié", és akkor zavarba ejti a környezetét. Ilyen baromi erős bennünk az, hogy magunkat és másokat rögzítsünk, és megragadjunk.
Másrészt, miért találkoznak a hasonlók? A gép generálta, vagy a Jóisten? Vagy a Jóisten utasította a gépet, a szerkesztőt, hogy tolja ide mellém? Vagy a hasonló gondolati rezgések megtalálják egymást? A fizikában úgy tanultuk, hogy az ellentétes pólusok vonzzák egymást - nem a hasonlók. Még az is eszembe jutott, - most lehet, hogy megutáltok - , hogy a bizonytalansági elv szerint a megfigyelő alakítja a "valóságot" / Heisenberg /. S ezzel a legkisebb részecskék kötelékeit tudta leírni. Kötődéseit! S amikor leírja, már szét is tudja őket szedni, elengedik egymást... Maghasadás... Ha rálátásunk van a kötődéseinkre, akkor döntési helyzetben vagyunk: folytassuk-e, vagy elengedjük, fölrobbantsuk-e, vagy ne... Vagyis az anyag felől eljutott a káprázatig, ami már nem a fizika területe. Ma már úgy használjuk a virtuális fogalmát, mint a pinty.
Vagyis véletlen volt, vagy nem? Vagyis van-e véletlen? Ne vágjátok rá, hogy nincs! Mert ha nincs, akkor mi az, ami van? " Fortélyos félelem igazgat ", istenfélők vagyunk...
Itthon már délután arra gondoltam erősen, hogy az egyik "kislánnyal" beszélni kéne telefonon, aki jön a találkozóra szombaton, a vonat miatt. És két perc múlva hívott. Ilyenkor mi történik ? Nem megéreztem a hívást, hanem "megrendeltem". Juj.
Meg ebben a definíció nélküliségben benne van az a veszély, hogy kívül reked az ember, mindenen és mindenkin. A szabadságnak nagy ára van.
Ami engem illet, a kötelékeimet választottnak érzem, egy kivétellel, amelyik nem könnyű, hanem parancsoló. Ha megbírálja a fejemet, fél óra múlva a fodrásznál vagyok. / Sejtitek, ugye, már emlegettem. De azt mondta, hogy nem szabad... /
Egy szerető személy azt mondta egyszer, hogy irigyli a szabadságfokomat. Csodálkoztam, másképp is lehet? Ajaj... Ti kitől, mitől, mennyire függtök, és önként, vagy igazán?
Most a végén illusztrálni akartam a véletlent, és rájöttem, hogy nem tudom. Mert nincs. Minden kapcsolódik és függ. Valamint "a nem véletlen" nem hagyja magát ábrázolni. Vagy van rá ötletetek?
Még egy nagyon érdekes. Még soha nem fordult elő, ami most, hogy félig elveszett a szöveg, nem mentett el a rendszer, a címe is eltűnt, de a fele visszajött, újraírtam, befejeztem. De itt egy tiltás is lehetett... Rudolf Steiner írja valahol, hogy a szellemi úton az egyik fő szabály, hogy hallgass. Bocsánat! Azért azóta nyíltabbak lettek ezek az utak, a titkos társaságok megmutatják magukat, és sokkal többen keresik a válaszokat...
Ki vagyok én... Teljesen ki vagyok... Csak azért, hogy a nagy komolyságtól szét ne durranjon a fejünk!