Sziasztok!

Mielőtt leülök írni, el kell mosogatni. Ez a karma. Valami feladat, valami megkötözöttség, aminek eleget kell tenni. A Jóisten és Buddha már nem mosogat. Ha nagy a család, akkor sok ember iránt van közvetlen feladatod, és ha kicsi, akkor kevesebb iránt, sőt, ha egyedül élsz, akkor csak magad iránt. Ha jógi vagy egy barlangban, akkor már a testedet sem akarod szolgálni... Olvastam egyszer, hogy amíg egy köröm-darabkát itt hagysz, azért vissza kell jönnöd. Azóta komolyan mondom, hogy minden köröm-vágásnál eszembe jut ez, és félig mosolyogva úgy dobom ki, hogy ezért nem nagyon érdemes visszajönni.

Meredek ez a dolog, tudom, de az út is egyre meredekebb "fölfelé". És nem gondolom azt, hogy picurka események jelentik a karmát, hanem ahogy tisztulunk, és magunk mögött hagyjuk az adósságokat, egyre kisebbek a kilengések, és egyre nagyobb a nyugalom. A ledolgozandók pedig kezdenek elcsitulni. A szorongások azt jelzik, hogy sejtjük, érezzük, hogy jönnek még ütős események, amelyeket ki kell bírni, majd.

A karma a múltból ível a jelenen át a jövőbe.

Idén úgy éreztem, hogy foglalkoznom kell a múltammal, és a virágterápiás cseppek közül olyanokat válogattam össze magamnak, melyek támogatják ezt az energát. Erre mi történt? Pár hónapon belül a harmadik osztálytalálkozóra készülök, ami nyilván a múlt felidézése és lezárása. 30 éves, 35 éves, 40 éves... ilyen sorrendben jöttek.

"Tedd meg, amit meg kell tenned!" - énekli Demjén Feri, nagyon bölcsen. /Ki írta a szöveget?/ Mert ha most nem, később úgyis előkerül, belső kényszerként.

Amikor torlódnak az érzések és indulatok, meg az események a világban, sokszor jut eszembe Buddha "Tűzbeszéde": "Szerzetesek! Tűzben áll minden..." vagy "Lángban áll minden..."