Sziasztok!

Mielőtt nagyon magasztosra sikerülne az írásom, elhatároztam, hogy beszámolok néhány hülyeségemről, melyek mellesleg megint csak lehetnek illusztrációk az anyagi dolgokkal való kapcsolatomhoz.

Nem tanításokat nyomok! Félre ne értsetek! Sejtéseket, és megfigyeléseket, amiken töprengek, s amiken keresztül a saját éberségemet szeretném növelni. S amely töprengéseimhez társakat szeretnék találni. 

Tehát.

Képes vagyok úgy elindulni otthonról, hogy a ruházatomon valami nagyon nem stimmel. Szólt is egy kedves nőci, szerencsére még itt az utcasarkon.

Vagy pl. vettem reggel egy üveg tejet munkába menet, hogy majd hazahozom, de jó lesz. Nem így történt, bent felejtettem. Ezért itthon délután a piacon vettem még egyet, és másnap a bentit hoztam haza diadalmasan. Olyan, mintha éppenhogy nem "verném le a lécet".

Vagy pl. kikészítek egy üveg vizet viráglocsoláshoz, és biztosan felrúgom, fellököm, hogy aztán takaríthassam föl.

Mivel tudom, hogy elkószál a figyelmem, a borítékok címzését, az elzárt tűzhelyet nagyon megnézem.

Vagy pl. már kétszer megloptak az utcán, úgy, hogy nem volt rendesen becsukva a táskám. /Azóta ráparancsoltam magamra, hogy na ezt azért nem.../

Vagy pl. ha nem szólnának a munkatársaim, zsinórban bemennék dolgozni a különböző ünnepnapokon. Ezek elcserélésének megértése is általában nehezemre esik.

Ha reggel hallok egy dalt, belerágja magát a fejembe, és egész nap nem tudom kiűzni. Pedig már nagyon unom, és addigra már nem is tetszik. Volt egy utcazenész az egyik sarkon, ahol mindig átszálltam reggel. Romantikus, fülbemászó dalokat játszott. Egy idő után átprogramoztam a reggeli útvonalamat, annyira zavart.

Sőt, most jön a legjobb: kilépek a kapun, és földbe gyökerezik a lábam, hogy "hova is megyek?" Miért, hová megyünk... ?

Na, azért szelidítsük meg ezt a sorozatot... Jó kis tünetként lehetne leírni ezeket a jelenségeket a pszichológia nyelvén. De szerintem ha észleli magán valaki őket, és korrigálni tudja a viselkedését, sőt nevetni tud saját magán, akkor mindez semmi. Másrészt ha az ürességet értékként kezeljük, illetve természetesnek tartjuk, ami spirituális körökben szokás, akkor kicsit az egész más. Hiszen egy kiürített tudat állapotairól beszéltem. A taoban valahol van egy utalás ezzel összefüggésben: "ami üres, megtelik, ami tele van, kiürül".

Azért írtam ezekről, hogy együtt lássuk, hogy a választóvonal a kóros és a spirituális között hajszálvékony. Másrészt azért, hogy önkritikusan elmondjam, hogy "földelve" vagyok ugyan, de nem nagyon. Aki jógázik, már biztos találkozott földelési gyakorlatokkal. Azt mondják, hogy akinek égig ér a keze, annak biztosan kell állnia a földön.