Hali!

Úgy látom, ez a filózás az élet végső nagy kérdéseiről nem alapvető szükséglet. Nekem igen. Igazából onnan kirándulgatok ide a hétköznapokba, és nem fordítva.

Most például megint előállt egy egyenleg, ami a rossz és a jó történések egyensúlyáról szólt. Nem kell konkrétan elmondanom, ugye? De a tanulság az érdekes: hajszálpontos kiegyenlítődés történt, mégpedig ugyanabban a témában... Na, milyen zseniális?

Azt mondta nekem egy kedves valaki, hogy "azért ehhez a blog-íráshoz kell némi exhibicionizmus"... Persze, első ránézésre így van. De másodikra nálam nem. Mit mondtam el nektek konkrétan magamról? Semmit. És azt sem, hogy tegnap mi történt...vagy tegnapelőtt. Biztos nem is vagyok valódi számotokra. / Annak, aki nem ismer, csak olvas./

Már fűtünk az alternatív kis tuskókkal. Nagyon kellemes. Sokat nőtt a hajam. És a fű. Szombatonként kimegyek a piacra. Hétfőtől péntekig élettörténeteket hallgatok. Két embernek el vagyok kötelezve a hátralévő életemre... Ha választás lesz, senkire nem fogok szavazni. Sok időt kaptam a sorstól, hogy hasznosítsam ezt az állapotot. Ezért írogatok, és ezért tanulok. És csodálkozom... Sokkal többször nem mondom el a véleményemet valakinek, mint igen. Sőt, az már nem is nevezhető véleménynek, csak megállapításnak...

A Frici mindig megszólít. Kifejezetten beszél hozzám. Lehet, hogy valamelyik elhunyt szerettemnek a lelke van benne, és ő így próbál beszélgetni velem. Nem lehet könnyű dolga... Különben ennek a rezignált állapotnak az ellenére sem szeretnék hamar eltávozni innen. Szeretnék még látni egy-két dolgot. Mégpedig annak a két embernek a boldogságát.

Az elmúlt napokban sokat nosztalgiáztam, mert pakoltunk, rámoltunk, régi tárgyak kerültek elő. Fényképek sokasága, olyanokról, akik már többségükben nem élnek. Használati tárgyak, dísztárgyak... És szemetek. Akkora kupacot képeztünk a ház előtt, hogy hihetetlen... Élveztem a tőlük való megszabadulást. De néhány dolgot megtartottam, s amíg élek, megőrzöm. Majd valaki utánam kidobja... Mennyi hiábavalóság! Energia-kavalkád. A neten a postaládámban alig szoktam meghagyni a leveleket. Tudomásul veszem, és kész. / S durr, bele az akashába... mennyi szemét lehet már ott! / Nektek mennyi levél csücsül a ládátokban? Még bíztat is, hogy minek törölnéd ki, ha ilyen vagy olyan nagy a tárhely, amit ad? Vigyázat, csapda! Benne tart a körforgásban... Ennek a körforgásnak van egy nagyon szép művészneve, szamszárának hívják. Gyakorló buddhistáktól elnézést kérek... Újoncoktól pedig azért, mert kitartóan rángatom ki a szőnyeget a lábuk alól... Szoktam arra gondolni, hogy a kicsi lélek - és test - , amikor születik, érzi-e, hogy mi vár rá? Igen, szerintem érzi, és ettől függ a születés menete. Ti hogy születtetek? Lehet rajta meditálni... És miért sír rögtön? Elég szomorú történet. Bár a mai finom szüléseknél nem szakad el a baba drasztikusan az anyukájától, s ez megalapozza a biztonságérzetét egy életre.

Tudjátok, mit eszem? Kifacsart sárgarépának a rostját, félig megaludt tejjel, szilvalekvárral és gabonapehellyel. De szeretem a teába áztatott kekszet is. Csak túl régi ne legyen a keksz... S ha rántott csirke van, nem vagyok egy centivel sem boldogabb.

Ha víz mellett élhetnék, annak azért kifejezetten örülnék. Tenger, vagy tó a hegyek között, vagy folyópart, rálátással a vízre... egy kevés kedves szomszéd, és 20 fok napi átlaghőmérséklet... minél több feltételt nevezek meg, annál inkább merülök bele a szamszárába... Hát így kockáztassátok a vágyakozást, és a tervezést!

Csá!