Sziasztok!

Ilyenkor korán, még alkalmazkodás híján jönnek az ötletbetörések. A kontinuum elv foglalkoztat mostanában, nem először, és biztos nem utoljára. A Jean Liedloff könyv mély barázdákat szántott bennem, ajánlom, hogy olvassátok el, ha lehet, de mint ahogy a jekána indiánoknál a nyomásgyakorlás tilos, tőlem se vegyétek ezt úgy...

Folytonosság nélkül kipusztul a faj. Elpusztul az egyed. Kihal egy nép. Ennyi a ma reggeli gondolat. Amint fent, úgy lent.

Ugyanis az ösztönsorok kipróbált cselekvések, tesztelt megoldások. Ha felrúgjuk őket, elveszünk. A hagyományőrzés így a dobogó legfelső fokára kerül, és a változás ehhez képest csak alárendelt lehet. Azért szaladtam ezt leírni, mert annyi a baj körülöttünk, bennünk, hogy ez mentőövnek tűnik. A gyökereink és a múltunk felvállalása bűntudat nélkül már eleve gyógyító hatású. Identitás-teremtő az ereje. És nemcsak egyéni identitás létezik, hanem kollektív is, ennek a hiánya súlyos betegségeket okoz. 

Persze túlélő technika az én-nélküliség is, de azért ahhoz rögös út vezet... Mi magyarok a két véglet között hintapalintázunk: vagy görcsösen markoljuk a múltunkat, vagy sehova sem tartozunk. Ez gáz. Vagyis nagy baj. Valahol a kettő közötti utat kellene járnunk. Ha lenne közösség-élményünk, rögtön erősebbek, céltudatosabbak lennénk, nem elszigetelt kis pontként kóvályognánk itt egymás mellett, kilopva a másik szájából a falatot.

Van nálunk nagyon erős spirituális vonulat is, pont ezek miatt van és erősödik: a szellemi síkról mint fennsíkról szemléljük sokan a dolgokat. De mint ahogy a test, a lélek, és a szellem egymás nélkül nincsen, a mindennapi megoldásokat is meg kellene találnunk az életünkben, együtt, közösen, nekünk. Jól érezni magunkat egymással, bízni egymásban, szeretni egymást. Zárójelbe tenni az ént, és örülni egymásnak. Létkérdés.

Ne kattogjon az agyatok, hogy melyik politikai pártba vagy irányzatba szerelmesedtem bele...! Ez itt a szívünk-lelkünk egészségéről, a boldogságunkról szól. Azért nem merek történelmi neveket és címkéket felhozni érvként, mert azzal elszállna az egész mondanivalóm, és úgy járnék, mint a kaukázusi krétakörben a gyermek: ha széttépnék, meghalna.

Nem valami babásra sikerült ez a bejegyzés... 

Képzeljétek, a file-kezelőből ki akartam törölni a képeket, hogy ne terheljem a servert, és most itt a blogban egy sem maradt ! Az a legviccesebb, hogy az akashában pedig már ott van, onnan úgysem tudom kitörölni. Úgyhogy ha már foglalom a helyet, meg is fogom tölteni tartalommal... újra fölteszem majd őket, de nem most, sok idő... feszítsük az analógiát: ha az énünket számoljuk föl, akkor is marad ott egy " lyuk " utánunk? Mert addig ott energia-sűrítmény volt. A fekete lyuk a Jóisten hűlt helye ??? Jézusom...