Sziasztok!

Azt hittem, üres lesz, viccnek szántam. De nem lett az, sőt ennyire tele rég nem volt. A zene az oka, és a sztrájk, a séta határok nélkül. A zene olyan védtelenné, csecsemővé, fogékonnyá tud tenni, amilyet elviselni is nehéz. Nincs történés, hanem az életérzés válik nagyon-nagyon intenzívvé. Eltárolt örömök és depressziók törnek ki váratlanul, és óriási erővel. Mintha berúgott volna az ember. De ezt csak a vizes füvön, napsütésben, fehér virágok között lehet érezni... Amint beléptem az épületbe, elillant, vége lett a varázslatnak, szinte hallottam, ahogy koppant a kövezetre érve. Visszafelé pedig már egész más volt minden. Fölébredtek, dolgoztak, rutinosan közlekedtek, siettek, és maguk elé néztek. Gondolkoztak. Tervezték a délutánt, az estét. Tizenkét kilométert sétáltam, ez tőlem teljesítmény. És képzeljétek, az előző napon megint benn felejtettem a tejet, újat vettem helyette, és ma hoztam haza a tegnapit.

A mélységek és magasságok leírhatatlanok.