Sziasztok!

Egy olyan csoportban játszottam egyszer, amiben a pénzhez való viszonyunkról gondolkodtunk. Igazi pénzeket dobtunk be, nem túl nagy tételben, max 2000 forintot, de hát ezen is össze lehetett volna veszni, ezért megfigyelőket is beültettek nekünk. Ezt nem tudtam, csak azt láttam, hogy ki a csoportvezető. Bárkihez odamehettünk, és én kihez mentem oda? A megfigyelőhöz, aminek értelme nem volt, mert ő nem játszott. Be akartam vonni... éreztem a kívülállóságát.

Van egy kis társasjátékunk. Át kell egymást ugrani, akkor működik. Amikor távol kerülnek a pálcikák, elakad a folyamat, és veszítesz. Vagyis be kell hozni a "kívülállókat". Szeretem, különben jó nehéz...

Egy másik társasjátékban addig rendesen be sem kapcsolódhatsz, amíg "nem születtél meg". Vannak, akik egész játékidő alatt sem születnek meg. Sőt, valaki azt mondta, hogy most ki szeretne maradni, inkább csak néző lenne. És ő a végén azt mondta nekünk, hogy megfigyelőnek lenni igen fárasztó.

Kis koromban anyukám szerint úgy homokoztam, hogy fogtam a lapátot, a szélén guggolva, /az volt az alibi/, és néztem... Vagy a járdán, ahol sokan álltak, mindig hátra álltam. Amikor feltűnt, hogy a mozgólépcsőn mögöttem túl sok üres lépcsőt hagytak a többiek, és ez komolyan fájt, akkor kezdtem el ezen fordítani. Elhatároztam, hogy ledolgozom a "hátrányt", és sikerült.

Belül vagy, vagy kívül? Vannak kívül rekedt emberek, mondjuk hajléktalanok, akik nem szeretnének visszakerülni "közénk". Amelyik ezt még tudja is magáról, az a szabadságot mindenek fölé helyezi.

Észrevettem egy érdekeset pár évvel ezelőtt. Változott az élethelyzetem, elég gyorsan, új emberek, új munkahely, és akkor hirtelen folyton azokkal futottam össze "véletlenül", akik az új versenyzők voltak. Amikor elkerültem onnan, és új szereplők jöttek az életembe, akkor csodák-csodája velük kezdtem el "véletlenül" összefutni. Hoppá!

Egy-egy élethelyzet olyan, mint egy szövegdoboz. Belemész, írsz bele. Ha eleged van, újat készítsz. Ennél költőibb hasonlat a mandala. Sok- sok kis mandala. Mandalában mandala. Ha belépünk az egyikbe, az megfog, nehezen bírunk átlépni egy másikba. S egyikből nem látunk át a másikba. Vagy csak nehezen. Sőt, amiben benne vagyunk, azt sem látjuk, egészében, mert valahol az egyik pontján csücsülünk benne. Fölé kell emelkedni, ahhoz, hogy lássuk a rendszert. Ilyenkor egyszerre vagyunk kint és bent. A helyzet vonzása a karma. Ha rálátásunk van, akkor már végéhez közeledik.

Sok kicsi megvilágosodás. Illetve kisebbek, nagyobbak, legnagyobbak. Ismeritek azt a tanítást, hogy először van a folyó, és a part, a fák? Utána nincs semmi. Utána megint van a folyó, és a part, a fák. 

Hazafelé a könyves pavilonban elém ugrott egy könyv: "Mindennapi karma". Nem vettem meg. Majd... A buszon pedig eszembe jutott a barátnőm, hogy mi lesz már azzal a tervünkkel, amit hetekkel ezelőtt elterveztünk? Otthon kiderült, hogy pont akkor hívott, hogy megbeszéljük.