Sziasztok!

Ezek a napok nagyon értékesek lettek nekem. Olyan működő dolgokkal találkoztam, amik a kapcsolatról, a kommunikációról, a szeretetről szólnak. Igaziak, anyagiak is, és lelkiek is. Bizony. A földi körtáncnak nem kimondottan spirituális vonatkozásai, / de persze, majd ha leülepszik, rájövök, hogy mégis /, de sokkal szebbé teszik az ittlétet. Decemberben kezdődött, azzal, hogy kiadtam magamnak a parancsot: pályamódosítás. Egyik pillanatról a másikra vadul és koncentráltan keresni kezdtem. Februárra megtaláltam. Nagyon izgatni kezdett az érintés, a masszázs, de egyre csak körbe-körbe forogtam a témában, nem született meg az elhatározás... akkor szűkíteni kezdtem, és kikötöttem a babáknál. Innen már csak pontosítani kellett az ösvényt, és az is bejött. A babákkal való szeretetteljes bánásmód jelentősége teljesen magával ragadott. Nem mintha nem imádtam volna annak idején az enyémet, de most személyes ügyből az emberiség ügye lett egyszerre ez a dolog. Kettő az egyben.

Mindig is hétköznapi szinten, naponta kerestem az élet értelmét. S arra jutottam, hogy itt és most maga a gyermek az, nem kívül keresendő. Ha kiélvezzük az élet teljességét, később nyugodtan el is tudjuk hagyni. Mint a baba az anyukáját: ha megkapta pici korában a kötődést, akkor később le tud válni. A szakállas mester úgy fogalmaz, hogy csak az érett gyümölcs esik le a fáról. Vagyis világosodik meg... Tehát az élet teljes megélésének a tétje nem piskóta... gasztroblog, hihi... Ezekkel a gondolatokkal viaskodtam évtizedekig, és a körülöttem lévőkkel, ha oda akartam adni a szívemet, és nem kellett. Mai napig az fáj a legjobban, ha spontán tenni, mondani szeretnék valami közeledőset, és nem lehet. De bezárkózás nélkül őriztem ezt a vágyat, ezt az érzést, és ha lehetett, rögtön kinyitottam a zsilipet. De ez így érezhetően tragikus. Luxusként, különcségként, gyerekességként, naivitásként kellett megélnem mindezt. Érzelem-túltengésként. Fogtam is a gyeplőt keményen, hülyének ne tartsanak, be ne zárjanak, ki ne nevessenek. Eddig így volt, de most már vége a szenvedésnek. Ugyanis olyan " új hullámra " találtam, ami nagyon is ősi, és ami messzemenően és mélyen igazol.

Pár évtizede bátor vizsgálatokkal kimutatták, hogy a közléseinknek több, mint a fele a testbeszédből adódik, és a tartalom meghatározó ereje elenyésző. Olyan volt, mintha egy kulcslyukon meglestük volna magunkat, és borzongtunk tőle. Holott innen egy ugrás megkérdezni, hogy hogyan fordulhat ez elő? Hogyan érintkezünk? Mennyire vagyunk őszinték? Vagy mennyire képmutatók? Személyenként és kultúránként más és más mértékben, s ha módom lenne, nagyon szívesen végeznék ilyen vizsgálatokat. S az eredményektől sírnék, zokognék. de a leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik, mondja a tao. A következmények beláthatatlanok: egyéni pszichózis, és tartok tőle, hogy tömeges " pszichózis ". Egy friss vizsgálatban forradalmi ötlettel álltak elő: napi három szemkontaktust írtak elő a babával... nem legalább hármat, hanem hármat !

Az emberiség rá fog ébredni, hogy ami folyik, az tarthatatlan, nem mehet így tovább. Miután gondosan szétvertük a természetesség, az ösztönök, az együttlét világát, kezdjük helyreállítani az egységet. A babáknál kell kezdeni. Nem önállósítani, nem leválasztani, nem felnevelni - megteszi ő azt magától. Hanem amíg kapni akar tőlünk, addig adni, amíg csüngeni akar rajtunk, addig fogni. Tömeges bűntény, amit elkövettünk ellenük, a legjobb szándék ellenére, csak az utat rosszul választottuk meg: az ész útja helyett a szív útján kell járnunk. A közösségek szétesése, a háborúk mind mind ennyire alapvető okra vezethetőek vissza, ezért a megoldás is errefelé keresendő. Vagyis:

     Mondjuk ki, amit gondolunk - ne mást,

     mutassuk ki, amit érzünk - ne mást,

     kérdezzünk, ha kérdeznünk kell,

     válaszoljunk, ha kérdeznek,

     adjunk, ha van - szeretetet, vagy bármit

     bízzunk egymásban,

     és elégítsük ki a babák minden vágyát !

Lehet folytatni a sort. Nem akarom, és nem fogom megváltani a világot. De minimális erőfeszítést fogok tenni, hogy a hülyeségekhez alkalmazkodjak. Ehelyett most még inkább fogom vállalni a közvetlenséget és a nyíltságot, miközben minél több baba és család leendő boldogságát szeretném előmozdítani. Vannak technikák és van hozzá élettapasztalat... most érzem először azt, hogy valamire már nincs elég időm. Nagyon-nagyon szép ez a dolog. Köszönöm a sorsnak, és minden segítőmnek, hogy erre az útra vezérelt.

Nehezen viselitek a pátoszt? Vagy jól esik? Húsvét van, a feltámadás ünnepe...!

Csá.